Ahogy azt elképzelik, az Isten képét.
Isten ismerete.
Minden vésznek a kezdete a hitetlenség, ....
"Jaj azoknak, a kik magoknak bölcseknek látszanak, és eszesek önnön magok előtt.( Èsaiás könyve 5-21)(Károli fordítás)
Isten igazi megismerése és tudása, a lelket az alázatosságra és a jelentéktelenség tudatára, az engedelmességre és a függőségre (Isten függőségére) irányítja, aki teremtette ezt a világot. Ha az emberek a tudást használják az önerősítéshez és önmagasztosításhoz, akkor a "JAJ azoknak"! Akik „bölcs a maga szemei előtt, és eszesek maga előtt,” ez nem igazi tudás és a Szent igazság tudása, a bölcsesség kezdete, az istenfélelem: „A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség.” (Példabeszédek 9,10)!
Ahogy a múltban is, Isten szeret megnyilvánulni és az emberekkel kommunikálni, így van ez a mai napig. És ahogy a múltban Isten földi népe is, Izrael, a mai kereszténység is elutasítja az igazi "szent való igazság ismeretét", egyre inkább elveszíti a félelmet és az Istennel való kapcsolatot, és tisztességet. A keresztények kollektív gyülekezete ma egyre inkább a rituális, formalitás, hideg rendszerén alapul, és nem egyszerü dicsőítés Isten és Isten Fia lelki és szellemi kapcsolatát tükrözi. Ezek az összejövetelek, egyre inkább jellemzi az emberi sokszínűséget, ahol egyre nagyobb teret kap az ember, nem az isteni állandóság : „Aki örökké ugyanaz” (Zsidók.13,8). Én végigjártam ezt az utat, a katolikusoktól kezdve, református, baptista, evangélikus, és név nélküli gyülekezetben. Ez nem jelenti azt, hogy ezeknek a felekezeteknek a tagjai, nem kapják meg a szükséges szellemi eledelt. De ez nem az intézmények érdeme. “ A Szellem odafúj, ahová akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jő és hová megy: Így van mindenkivel, aki Szellemtől született.” (János 3-8) Azt tapasztalva, hogy mindenhol az előtérben az ember áll. Mintegy, nyíltan vagy burkolva, de ember irányított istentisztelet. Már régen feledésbe merült az egyszerű közösségi együttlét. Jeruzsálemi gyülekezet: “És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csodát és jelt tesznek vala. Mindnyájan pedig, akik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala; (ApCsel 2, 42). De az ilyen gyülekezés már vége szakadt már a kezdeti időktől. De Isten nem változik, csak az ember szeretete Őhozzá enyhül.
Az Isten szavát küldi az embereknek a mai napig, Isten még mindig arra vár, hogy jöjjön a „az igaz tudás a Szent Szellemben ( Szent Lélekben), amely elvezeti őket az igazi hitre, s mint ajándék az örök életre „,De tudjuk azt is , hogy az is hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az Ő Fiában a Jézus Krisztusban vagyunk ". Ez mindenkire vonatkozik, akik Istent szeretik, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Csak az a baj, hogy a felekezetek úgy működnek, mint az internetes közösségek vagy csoportok. Az adminisztrátor moderál, enged vagy nem enged, csak egy példával éltem. Ma Isten gyülekezete elvesztette láthatóságát. Konkrétan nem látható egyben, szétszórtan, mint hajdanán Izráel tizenkét nemzetsége is szétszóródott.
Ezért is abbahagytam a keresést. Ma többnyire, a pártosság jellemző a felekezetekben.
Az egyik testvér olyan véleményen van, idézem: “ Nagyon el fogunk csodálkozni azon, hogy akikre gondoltuk, hogy öröklik a mennyek országát, nem lesznek ott, de azok akikre nem is feltételeztük, hogy ott lesznek, azokat meglátjuk.” Persze ha mi is ott leszünk. Ez a mondat azt sugallja, hogy ez egyéni, nem társasági, nem csordai, hanem a juhok, akiket az Úr személyesen legeltet és egybe terelgeti nyáját az Ő országában, Jézus Krisztus feje alá.
De a kortársak, vallási vezetők büszkesége, megakadályozta sokak elméjét és szívét, és saját eszmei alá vetették őket, mivel az igaz bölcsesség csak Istentől származik! És a mai és régebbi tudatlanság, amelyek helyettesítik az isteni bölcsesség áradatát a Szentírás lapjain, ez egyszerűen banális: " őseink igy fogaták el, és így fogadjuk el mi is" De akkor hol van a saját gondolkodás hol van a saját vélemény és személyiség. Csorda szindróma.
Miért van ez ami most történik Európában? Az én hitem szerint, az európa unió, keresztényi identitása megbukott. A történelemben ez már többször is előfordult, a kommunizmus is rombolta a keresztény ereklyéket, a keresztényi bálványokat. Ez nem véletlen csak az látja akinek szeme van. A bálványimádás nagy kereteket öltött. Magát Krisztus bálványként imádják, nem beszélve Szűz Máriáról, aki Jézust hordta ki méhében, ő nem Isten anyja. Ez a feltevés, csak egy emberi logika szüleménye
A kereszténységben mindig is volt bálványimádás, de eljött az az idő, amikor Isten cselekedni fog. Illetve az emberek eljutottak egy ominózus pontig, önmagukat semlegesítik. Ha a Krisztus követő, jó vagy rossz, de ő mindig fogja a hite szerint imádni Jézust. Az Isten megengedi a muszlimok áradatát, mert szerintem ez egy szerszám az Isten kezében, ahogy az volt Krisztus személyében, aki a legdrágább volt az Atya számára, oda adta a pogányok és farizeusok kezébe Jézust, nem azért mert hűtlen volt, mert magát nem tudja megtagadni, hanem azért, hogy megváltsa a bűntől a világot, és sokakat, ( nem mindenkit) megnyerjen Istennek. De a hűtlen kereszténység elvesztette a legdrágább kincset, semmibe veszi az alapelveket, Jézus tanítását, és csak névlegesen hordja Jézus nevét, és Isten ezért ellenségei lába alá veti. Mert Ő féltékeny a nevére. De maga a kereszténység is egy kitaláció. Ha az is, de Jézus nevét vallja. Eljön az idő, amikor minden világos lesz azok számára, akik még nem vesztették el ragaszkodásukat az igaz Istenben és nem csak szóval, hanem cselekedettel is igazolják hovatartozásukat.
Ha keresztényeknek valljuk magunkat, akkor elfogadjuk a bálványimádó, parázna egyházzal való közösséget, a leányvállalataival együtt. Elég kemény szavak ezek, ezzel én nem férkőzök sokak szívébe. De e miatt nem mondok le a meggyőződésemről. Mi az alapja ennek a véleménynek? Maga az Isten ítéli el az ilyesfajta szervezeteket.
A Jelenések könyvében, csak egy példát hozzak elő, mind a hét gyülekezet, egy kivételével, nem felel meg Isten akaratának. “Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orcája, mint a nap [amikor] fénylik az ő erejében.” Itt nem úgy jelenik meg mint az irgalom és kegyelem Istene. Éles szeme lát mindent, mint egy röntgensugár. A kivételt azért idézem, mert ez az egyetlen gyülekezet, amit nem ítél el az Úr. (Jel 3- 7...13) A Filadelfia szó görög fordításban, “Testvéri szeretet”
“A Filadelfiabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja: Tudom a te dolgaidat (íme adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet. Íme én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, akik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; íme azt művelem, hogy azok eljöjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged. Mivel megtartottad az én béketűrésre [intő] beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljő, hogy megpróbálja e föld lakosait. Íme eljövök hamar: tartsd meg ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat. Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő; és felírom ő reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.”
Engem mindig lenyűgöz ez az Ige. Tehát minden korban van ilyen testvéri szeretet, ha nincsenek egybegyűlve fizikailag, de Krisztus magához hívja őket, de a nyitott ajtón személyesen be kell menni: “ Tudom a te dolgaidat (íme adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.” Ez a menekülés útja. A kérdés az, honnan hová, de ezt döntse el mindenki magában.
Hogy van az úgynevezett keresztény világban? Ahova születtél annak hite vagy és attól nem tágítasz. Ezt vallják a muzulmánok is többségben. Ez egy tőből fakad. Ez egy lejárt lemez számomra. De ez nem Isten igéje. Nagy a tét, mert az örökkévalóságról van szó. Aki hiszi aki nem, de ez az én hitem, és nem vagyok egyedül vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése