Megtérés és bűnvallás.

 

Megtérés és bűnvallás

Hálásak lehetünk az Úrnak, hogy több ezer cikk született erről a témáról eddig is, de ahogy ez az alábbi igerész is mondja, minduntalan fogják hirdetni az egész világon. De mégis mit takar ez a szó, " megtérés". Mi történik az ember szívében, ami nem ugyanaz az újjászületéssel. A János evangélium 3. fejezetében, Jézus dialógusa Nikodémussal,  felvetődött ez a téma.  Az újjászületés  maga, nem a mi akaratunktól függ, de az ige  világosan kimondja: "..azoknak, akik nevében hisznek, az õ nevében, aki nem vérbõl, sem a hús akaratából, sem a férfi akaratából nem született, hanem Istenbõl."  ( János 1, 13) Csia Lajos fordítása. 

 De Nikodémus honnan tudhatta az újjászületés fogalmát? Mert Jézus kérdőre vonta: “Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket?” 

 Nikodémusnak kellet erről tudnia, ugyanis az írásokban fel lehet fedezni az újjászületés példáját, Jób könyve is részletesen megvilágítja. Csak egy részletet közölnék ebből, de az olvasónak ajánlom elolvasni az egész könyvet.

16   Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésökkel.

17

Hogy eltérítse az embert a rossz cselekedettől, és elrejtse a kevélységet a férfi elől.

18

Visszatartja lelkét a romlástól, és életét hogy azt fegyver ne járja át.

19

Fájdalommal is bünteti az ő ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával.

20

Úgy, hogy az ő ínye undorodik az ételtől, és lelke az ő kedves ételétől.

21

Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, amelyeket látni nem lehetett, kiülnek.

22

És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz.

23

Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét;

24

És az Isten könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!

25

Akkor teste fiatal, erőtől duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait.

26

Imádkozik Istenhez és ő kegyelmébe veszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát.

27

Az emberek előtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem;

28

Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi.

29

Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel,

30

Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával."

 

 Ez egy újjászületési folyamat. Igaz Ótestamentumi retorikával. Sajnos vannak gyülekezetek ahol a megtérést az újjászületéssel azonosítsák. Én azt nem állítom, hogy egy időben nem lehetséges, hanem nem ugyanaz. "Akkor nyitja meg az emberek fülét,". Az evangéliumban is meg a Jelenések könyvében is olvashatjuk " Ha valakinek van füle a hallásra, hallja." Fennáll egy sorrend, amit az óírásokban megfigyelhetünk. Az evangélium a hitről beszél elsősorban, ami mindennek a kezdete. De itt is a hallás az első aztán a látás. Jób ezt röviden kifejezte: "Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged”.

 A hitnek nem csak füle van, hanem szeme is. Ezt nem elemezném, mert ez személyes, nem egy sablonhoz köthető. De erre most nem térnék ki. De nézzük csak, hogyan ismerhetjük fel a saját szívünk keménységét vagy ellenkezőleg, készségét az áldozatra.

 De az Úr így beszélt (Márk 14: 3,9) "Mikor pedig Bethániában a poklos Simon házánál vala, amint asztalhoz üle, egy asszony méne oda, akinél alabástrom edény vala valódi és igen drága nárdus olajjal; és eltörvén az alabástrom edényt kitölté azt az ő fejére... ... Bizony mondom néktek: Valahol csak prédikálják ezt az evangyéliomot az egész világon, amit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére."

Az edény jelképezi a szívünket, az olaj "értékes mirha", amelyet a szív legbelső helyéről öntünk ki. A hit pedig, ami  tetszik az Úrnak, ami mindent megadhat számára, mindent amit túl nagyra értékelünk, feláldozzuk. Az asszony nemcsak a mirhát öntötte ki, hanem megtörte az alabástrom edényt, ami a test megtört szívét jelenti, mindazt, ami az  ádámi bűnös test és szívet jelképezi, nem szolgálhatja az Urat.

Az igazi bűnbánat lényege a bűn felismerése az ádámi ego felismerése és az azt követő önítélet. Még Jóbot is, bár aki igaz ember volt, el kellett jutatni arra a pontra, hogy megtagadta önmagát. Nem korábban, hanem amikor meglátta Istent, beismerte: „Ezért hibáztatom magam és bánkódom a porban és hamuban!” (Jób 42: 6). Az Újszövetség fényében ma azt mondhatjuk, hogy ahol hit van az Úr Jézus Krisztusban, ott Isten előtt is lesz bűnbánat (Ap. Csel.20:21).

A „bűnbánat” pedig nem csupán a gondolkodás megváltoztatása, ahogyan azt gyakran meghatározzák. Kétségtelen, hogy a gondolkodás megváltozása a bűnbánattal is társul, ha a Szentlélek hívja ki. De vajon el lehet-e képzelni egy változást a gondolkodásmódban anélkül, hogy meghajolnánk Isten ítélete előtt?

De ahol az ember meghajol az Isten által kimondott ítélet előtt, ott a gondolkodás is megváltozik. E szó jelentése nemcsak a görög szó gyökeréből származó származékot határozza meg, hanem mindenekelőtt azt a viszonyt is, amelyben a Szent Szellem ezt a szót használja.  (* A „metanoia” görög szó nem jelent mást, mint „gondolkodás után "= gondolkodásmód megváltozása.)

A Márk 7-ből származó síro-feniciai származású asszony, példa azokra, akik az Úr élete során megtér. Csak akkor kapta meg az Úr áldását, amikor bevallotta, hogy olyan, mint egy tisztátalan, megvetendő "kölyökkutya". 

 És az a tény, hogy az öröm a bűnbánatból fakad, világossá teszi a tékozló fiú példája is. Elismeri, hogy alkalmatlan arra, hogy "fiának" hívják, mert vétkezett az ég ellen és atyja előtt. “És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam !” És akkor ismét hallani az örömről: „Erről örülnünk és örülnünk kellett volna” (Lukács 15: 21-32).

  Sokan, akik hallották Urunk szavát, örvendeztek, teljes mértékben megfelelnek annak, a maghoz hasonlóan, “ akiket” ( a mag szimbolizálja az embert) a köves talajra vetettek. Megtérés nélkül akartak örülni az Úr jelenlétének. Volt, aki királlyá akarta tenni, mások keresték - nem a szavai miatt, hanem azért, mert kenyeret ettek és elégedettek voltak. És sokan kiáltották "Hozsannát", amikor belépett Jeruzsálembe. Nagy öröm volt ott. De mit érhetett, ha a szívük ép maradt, olyan kemény és testi? Kicsit később, Pilátus előtt az egész tömeg ezt kiáltotta: "Nem őt, hanem Barabbás!" 

 Úgy gondolom, hogy azok köre, akik csak komolytalanul és gépiesen vallják be a bűnt, köves talajra vetettek. Szinte semmi sem teszi a szívet érzéketlenebbé, mint az a szokás, hogy beismeri a bűnöket anélkül, hogy átérezné őket.

Ha egy ilyen kérés: " Bocsáss meg minden bűnömet”, belső tapasztalat és átélés nélkül érkezik a szájról, akkor a megkeményedett lelkiismeret csak nehezebbé válik. Tényleg hiszi valaki, hogy Isten ilyen „fohászokat” hall? A "vétkeztem" beismerést könnyű kimondani, és ha ráadásul olyan szívesen kifejezik, akkor helyénvaló komolyan kételkedni abban, hogy egyáltalán őszinte-e.

Az Ó, akárcsak az Újszövetségben, bizonyos számú személyt találunk, akik a körülményeknek megfelelően beismerték: "Vétkeztem". Ezek a következők:

 

Fáraó (2 Móz.. 10,16)

 

Bálám (22,34)

 

Achan (Joshua 7.20)

 

Saul (1Sám 15:24:30)

 

Dávid (2Sám 12,13; 24,10,17; 1Kr.21,8; Zsoltár 51,4)

 

Semey (2Sam.19.20)

 

Júdás Iskariót (Máté 27.4)

 

a tékozló fiú (Lukács 15:18, 21).

 

Ugye szembetűnő, hogy ebből a nyolc személyből csak kettő volt hívő, és hat, amennyire tudjuk, elkárhozott? Nem, a bűn gyors megvallása gyakran csak a megkeményedett lelkiismeret jele. Milyen gyakran kiáltották ki az izraeliták történelmük során: „Vétkeztünk”, gyakran csak azért, hogy elkerüljék a saját vétkeik miatt  bekövetkező katasztrófát! Egyszer - amikor a pusztában való vándorlásuk kezdetén már az ígért föld Kánaán határán voltak, és a kémekkel szembeni hitetlenségük miatt Jehova utasítását kapták, hogy forduljanak vissza és térjenek vissza a pusztába - válaszoltak szavakkal „vétkeztünk az Úr ellen”, és - teljesen ellentétben azzal, amit az Úr megparancsolt, cselekedtek. Amikor ezek után súlyos vereséget szenvedtek az amoritáktól, visszafordultak és sírtak az Úr előtt. Később azonban Mózesnek emlékeztetnie kellett, hogy az Úr nem hallotta kiáltásukat, és nem vette figyelembe őket (5Móz 1:45). Úgy gondolták, hogy hamarosan "vétkeztünk" képesek lesznek Istennel eldönteni a kérdést. Hasonlóképpen nekünk, Isten gyermekeinek is tanulnunk kell ebből a leckéből. Milyen hamar megvalljuk hibáinkat Isten előtt, tudjuk, hogyan találhatunk meg bizonyos képleteket, és milyen hideg marad a szívünk,  többé-kevésbé beismerjük engedetlenségeinket mély érzés nélkül. Adja meg nekünk az Úr a szükséges mély tudatosságot a bűnök megvallásakor! Ebben segít a feszületen szenvedő Megváltónk hű tekintete. Itt lát a hit, nem a képzelőerő.